2010. július 16., péntek

Felelősség, higiénia – nyáron is!

Kontaktlencsét hordani csak felelősséggel szabad. Vagy lenne szabad. Több ismerősömtől is hallom, ahogy mesélik, hogy többször előfordul, hogy elfelejtik kicserélni a kontaktlencséjüket, vagy elalszanak benne – de még az egyszerű túlhordás is nagy veszélyforrás, amit sajnos igen sokan nem vesznek komolyan. A contactlenses.co.uk internetes portál arra hívja fel a figyelmet egy cikkében, hogy a fiatalok, azaz a 20-40 éves korba eső emberek között gyakori nemcsak a túlhordás, de a nem megfelelő higiéniával történő lencsehasználat, különös tekintettel a lencse tisztítására.

Gondolhatnánk, hogy Magyarországon jobb a helyzet, mint az Egyesült Királyságban, de sajnos a tapasztalataim nem egészen ezt mutatják. Főleg nyáron, mikor a fiatalok kisebb gondja is nagyobb annál, hogy tisztán tartsák a kontaktlencséjüket. A kisebb tünetek figyelmen kívül hagyása rossz következményekkel, szövődményekkel járhat. Az eleinte csak kis viszketésből, csípő érzésből később eres szem, majd még súlyosabb betegségek származhatnak. Az egészség nem játék, a higiéniát komolyan kell venni! Akinek az az egy-két perc a kontaktlencse tisztításával nyűg, az inkább hordjon szemüveget! Tudom, kicsit szigorú vagyok, de ezek tényleg fontos dolgok, és nem lehet eléggé hangsúlyozni őket.

Most, hogy ilyen forró a nyár, és nagy szárazság van, figyeljünk arra is, hogy ne száradjon ki a szemünk. Ha szükséges, használhatunk műkönnyet (szemcseppet), vagy erre az időre válasszunk olyan kontaktlencsét, aminek nagyon nagy a nedvességtartalma – hogy még 40 fokban is nedvesen tudja tartani a szemet. A ventilátorok, légkondicionálók is potenciálisan okozhatnak kiszáradt szemeket – így ha környezetünkben, munkahelyünkön találkozunk velük, az még egy ok arra, hogy jobban odafigyeljünk szemünk komfortjára.

Mert kontaktlencsét hordani lehet divatból, lehet szükségből, lehet azért, hogy attraktívabbak legyünk. Lehet azért is, mert sok helyzetben jobban teljesít, mint egy szemüveg. De a lényeg, hogy felelősséggel tegyük. És mindennek az alapja a kellő higiénia. Mint az élet oly sok más területén is.

2010. július 2., péntek

Fel a nyárra napi kontaktlencsével!

Az Optician Online nemrég arról számolt be, hogy Nagy Britanniában a napi kontaktlencsét hordók száma 6%-kal emelkedett az előző évben. Az angolok tudhatnak valamit. És ezzel a mondattal sikerült vérig sértenem a skótokat, walesieket és észak-íreket. De talán ők nem is értik ezeket a sorokat – ha egyáltalán olvassák. De ha mégis, megengedem: ők is tudhatnak valamit. :) A nyárra biztosan előnyösebb a napi kontaktlencse.

Alapvetően azt kell tudni, hogy a legbiztonságosabb alapanyagúak a szilikon-hidrogél kontaktlencsék. Ezeket az alapanyagokat azonban leginkább a kiterjesztett viselésű, havi kihordású lencsékben alkalmazzák. Ma azonban már sok eldobható, napi kontaktlencse alapanyagaként is ezt találjuk. A legtöbb napi kontaktlencse nagy víztartalommal rendelkezik, a tökéletes illesztésért, és hogy könnyen tudja hidratálni, nedvesen tartani a szemet. A másik fontos szempont az oxigén áteresztő képesség – ami legalább annyira fontos, mint a nedvességtartalom.

Személyes véleményem, hogy a napi kontaktlencsék jobban megfelelnek a nyár igényeinek. A bulizós, nyaralós, fesztiválra járós, strandolós, ma-elmegyek-és-nem-tudom-hol-ér-a-reggeles nyári éjszakákra jobban illik az eldobható, napi kontaktlencse. Nem kell a tisztítással vacakolni. Ha bepiszkolódik, amire ilyenkor nagyobb az esély – nem tragédia, hiszen olcsóbb, mint a havi kihordású – elég behelyezni egy újat, ami tiszta és higiénikus. Nálunk a Yukkán is bőven találsz kínálatot napi kontaktlencsékből. Válassz egy megfelelő modellt, és jöhet az ereszd el a hajam!

Az angolok már csak tudják. ;)
Creative Commons License A Yukka Blogon található tartalmak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.