2010. augusztus 5., csütörtök

A színes kontaktlencsék lehetséges hatásai

A minap elgondolkodtam, úgy általában a színekről. Hogy mire jutottam? Arra, hogy alapvetően nagyon sok információt hordoz egy-egy szín. Színek alapján ítélkezünk, fogalmazunk meg szimpátiát, vagy ellenszenvességet; színek alapján döntünk, választunk, cselekszünk. Sőt, az emberi fajnak is a szemszín az egyik legegyedibb azonosítója, mivel mindenkinek különböző írisze van. Olyan ez, mint egy belénk ültetett kód, azonosító szín-jelrendszer. És hogy ennek a megváltoztatása potenciálisan milyen következményekkel járhat? Lássuk a medvét, azaz a színes kontaktlencsék hatásait pontokba szedve.

1. Megváltozott személyiség jegyek
Egy színes kontaktlencsével más embernek érezhetjük magunkat, idolunk bőrébe bújva viselkedésünk is megváltozhat.

2. Magabiztosság – más reflexek
Egy régóta óhajtott szemszín, egy elbűvölő tekintet nagy önbizalmat adhat. Főleg, ha tudjuk, hogy mikor, hol és hogyan kell alkalmazni.

3. Mint egy álarc – felszabadult viselkedés
Könnyen mások bőrébe bújhatunk egy új szemszínnel. Sok embernél egy egyfajta felszabadult érzést vált ki – hogy ki tudnak lépni régi megszokott önmagukból. Tiszta lappal, új élet, új remények, új szemszín.

4. Szerepjátszás
A színészeknek is sokszor segít jobban beleélniük magukat karakterükbe, jobban megformálni az adott szereplőt, ha szemszínben is azonosulnak vele. Főleg, ha például egy vámpír eljátszásáról van szó, mint pl.: a Twilightban. Ezt többek között Robert Pattinson is megerősíti, aki Edward Cullen szerepét játszotta az említett filmben.

5. Önkép formálás
Felépíteni saját önképünket fontos dolog – ha ehhez feltétlenül egy másik szemszínre van szükségünk: a megoldás nem probléma többé.

6. Menekülés a problémák elől
Ugyanakkor egy új szemszín választás lehet menekülés a problémák elől is. Vagy ennek a jele. Mint mikor a nők egy-egy kapcsolat végeszakadtával más színűre festik a hajukat. A párhuzam itt is megtalálható.

7. Vicces lencse – könnyebb kapcsolatteremtés
A crazy, vagy vicces lencsék hatása pedig legtöbbször a rokonszenv, a mosoly, vagy a megdöbbenés – a lényeg, hogy érzelmeket vált ki, amin tovább haladva megkönnyítheti az ismerkedést.

Azért azt is el kell mondani, hogy a higiéniára, és a biztonságos kontaktlencse viselés szabályaira is oda kell figyelni, ha egy színes kontaktlencse mellett döntünk, akár hosszabb időre, vagy csak egy buli, egy party, egy egyszeri alkalom miatt. Azt se felejtsük el, hogy ezek is orvosi segédeszközök, melyeket csak fokozott óvatosság, és nagy odafigyelés mellett szabad használni. Éppen ezért, mielőtt rendelnél egy adag színes lencsét, nem árt, ha legalább konzultálsz szemorvosoddal.

Végül, talán az a legjobb, ha az ember ki van békülve magával, az alakjával, a szeme színével, az adottságaival. Ám, ha valami nem tetszik – azon lehet változtatni! Tornával, edzéssel, öltözködéssel, horribile dictu műtéttel – vagy épp egy színes kontaktlencsével.
Creative Commons License A Yukka Blogon található tartalmak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.