2012. július 25., szerda

Mire nem jó a kontaktlencse?

Furcsa módon most fordítva tesszük fel a kérdést, és a válaszok tárháza az elmés olvasóban rögtön kivirágzik. Persze nem jó kapálásra, meg nem jó műrepülésre, meg nem jó vákumcsomagolásra. De, hogy reklám célokra mennyire jó, vagy inkább csak a polgárpukkasztás miatt hordanak egyes sportolók, vagy celebek márkajellel ellátott kontaktlencsét, azt nem célunk eldönteni. Mindenestre a napokban az index.hu-n publikált Linford Christie fotó, melyen a 1996-ios olimpián résztvevő sprinter puma logós kontaktlencsét visel, egy kicsit meredeknek hat első ránézésre.



Gondoljunk csak el egy egész csapatot, amint ilyen szemekkel futnak ki a pályára, vagy a parkettre, ha már most is éppen az olimpia előtt vagyunk. A hatás mindenképpen kettős lenne:  egyrészt a néző, másrészt az ellenfél kapna sokkot valószínűleg. És gondoljuk azt is el, hogy mekkora hírértéke lenne, ha pédául egy ország, mondjuk kézilabda válogatottja csupa Nike-szemmel nyerné meg az olimpiát!

A lehetőségek adottak, mégis az az igazi kérdés, hogy merik-e kihasználni őket. Nekünk pedig addig is marad a találgatás, és a crazy kontaktlencsék. És hogy ki alakít majd legközelebb említésre érdemeset egy színes lencsével, azt pedig nagyon is várjuk.

2012. április 30., hétfő

Kávé, könnyek, kontaktlencse

A szemszárazság nem egy vicces dolog. Mindennap arra vannak kényszerítve az ebben a betegségben szenvedő emberek, hogy adott időközökben szemcseppet, vagy műkönnyet cseppentsenek a szemükbe. Kontaktlencsét is nehezebben lehet nekik illeszteni, sőt, csak a legnagyobb nedvességtartalommal rendelkező kontaktlencsék azok, amik egyáltalán szóba jöhetnek. Ám a tokiói orvosi egyetem egyik kutatócsoportja lehet, hogy megtalálta a megoldást – vagy, hogy kevésbé szenzációhajhász módon fogalmazzunk – talált egy ösvényt, aminek a végén ott csillog a remény, hogy csökkenteni tudják a száraz szem okozta problémákat.

A megoldás neve pedig nem más, mint a kávé, közelebbről nézve pedig a koffein. Még nem tudják, hogy milyen módon, de kimutatták, hogy lényegesen kevésbé száradt ki azoknak a tesztalanyoknak a szeme, akik koffeint fogyasztottak, míg azok, akik a placebot kapták, a szokásos szem-szárazságot produkálták. (Az angol nyelvű cikk eredetije itt található.)
 

Vagyis csak sok kávét kell inni? Ilyen egyszerű lenne?

A dolog persze összetettebb. A koffein stimulálja a könnyképződést, ám túlzott bevitele egyéb következményekkel járhat – egyrészt nagy mennyiségben függést okoz, másrészt növeli a vérnyomást. Persze, ha valaki éppen szem szárazságban szenved, és nem riad vissza napi egy kávétól, annak biztosan megéri a próbát. Ha a műkönny, vagy a kávé közül kell választanom, én biztosan az utóbbit kérném. Aztán, ha mégis úgy érzem, hogy a szemcsepp sem ártana, akkor sem jártunk rosszul – ittunk egy jó kávét. Azonban viccet félretéve: ha a koffein szemszárazság-gátló tulajdonságát ötvözni tudnák egy kontaktlencsével – az már valódi áttörés lehetne a piacon. Egy kontaktlencse, ami gyógyítja a szemszárazságot. Nem is hangzik rosszul.

Végül azt, hogy ilyen irányú fejleménye lesz-e a koffeines tanulmánynak, majd az idő dönti el. Mi biztosan örülnénk neki.

2012. március 22., csütörtök

Tavaszi zsongás – sport kontaktlencsében

Itt a tavasz, remek az idő, reggelente még a városban is énekelnek a madarak – eljött az idő hát, hogy kimozduljunk barlangunkból és ismét elővegyük sportos énünket. Nem kell persze rögtön lefutni egy maratonit, de a szabadban, a jó levegőn egy kellemes séta, vagy kocogás is megteszi elsőre. Hogy ehhez mit tud hozzátenni egy kontaktlencse? Nagyon is sokat. Megfelelő látásélességet, gondtalanságot, ami a szemüveggel való törődést, és az arra való vigyázással állítható párba, valamint megfelelő oxigén ellátást a szemünknek. Tehát, ki a szabadba, de megfelelő kontaktlencsében!


A sportokhoz általában, és főleg a szabadban folytatott sportokhoz (itt a frizbitől, a focin át a futásig, vagy a biciklizésig bármi szóba jöhet) leginkább az eldobható, napi, egyszer használatos kontaktlencséket ajánljuk. Ha mondjuk egyébként szereted a szemüvegedet, de ilyenkor zavar a teljes kikapcsolódásban, akkor neked a legjobb megoldás, ha az eldobható kontaktlencsét választod. Ennek legnagyobb előnye, hogy nagyon vékony anyagból készül, hogy a gyakorlatlanabb szemen is tökéletesen illeszkedjen, gyakorlatilag észrevehetetlen legyen, valamint nem kell a sport után-közben-előtt a tisztítással, tárolással, szállítással vacakolni, egyszerűen csak keresni kell egy szemetest. És minden sportolás előtt egy vadiúj, tökéletesen tiszta lencsét illeszthetünk a szemünkre, ami higiéniailag is mindenképpen előnyös.

Ahelyett, hogy otthon kushadnánk a fotelban a tévé előtt, érdemes most kimenni a szabadba, főleg, amíg ilyen szép idő van. Nincs ötven fok, hogy csurogjon a veríték rólunk, de nagyon kellemes, meleg idő ígérkezik erre a tavaszra. És ha mozgás, akkor ne felejtsük magunkkal vinni a kontaktlencsénket is, persze lehet hogy könnyen elfelejtjük, mert olyan észrevehetetlenül simul majd a szemünkre. De hát nem pont ez a lényeg? A választ a kedves olvasókra bízzuk. :)
Creative Commons License A Yukka Blogon található tartalmak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.