2009. december 28., hétfő

Rendelj online, spórolj pénzt!

Kevesebb pénzért ugyanazt? És még házhoz is hozzák? Ide nekem azonnal!
Legnagyobb előnye annak, ha interneten rendelünk kontaktlencsét, hogy olcsóbb, mintha az optikusnál vennénk. Aki rendszeresen online vásárolja meg a számára megfelelő mennyiségű kontaktlencsét, az akár egy csomag árát is megspórolhatja egy év alatt, ami igazán nem csekélység. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az éves szemvizsgálatra ne menjünk el, sőt nagyon is fontos, hogy mindig a szemünk állapotának megfelelő kontaktlencsét válasszuk, és az optikusok az újabb, tökéletesebb lencsékről is tájékoztatnak minket. Csak azt mondom, hogy ha meghallgattad az optikust, utána miért ne rendelnéd meg online, amit javasolt, hogy pénzt spórolj?


Aztán ott van a kényelmi szempont. Egy-két kattintással meg is rendelted a kontaktlencsédet, és nem kell kimozdulni otthonról, sorba állni a boltban, várni a buszra a mínusz 10 fokban, vagy bosszankodni, amikor a vonatvezető bejelenti, hogy bizonytalan ideig várakozik a vonat az állomáson, mert befagytak a váltók. Én mindig úgy szoktam gondolkodni, hogy ha valamit el lehet intézni otthonról akár telefonon, akár interneten, akkor azért felesleges egyéb erőfeszítéseket tenni. A lustaság ugyanis emberi tulajdonság, hát még a jó értelemben vett „lustaság”, mert így több időt takarítunk meg arra, ami igazán fontos. És ha amúgy is a cyber-térben éled életed nagy részét – mint a mai kor tipikus gyermeke – úgy neked nem is kell tovább magyaráznom az online rendelés előnyeit. Mi több, a Yukkán (Klikk) 20 000 Ft feletti rendelés esetén ráadásul ingyenes a kiszállítás! De azt hiszem a 10 000 Ft feletti vásárláskor kirótt 499 Ft-os kiszállítási díj sem vág földhöz senkit.

2009. december 21., hétfő

Napfényre sötétedő kontaktlencse: megcsinálták!

Régi bölcsesség, hogy nincs új a Nap alatt. A huszonegyedik század fejlesztései viszont gyakran rácáfolnak a poros igazságokra. Vagyis van új a Nap alatt, vagy a Nap alatt van az új, illetve új van a Nap alatt. Hogy mi ez a zagyvaság? Nemrég olvastam a hírt, hogy elkészítették Szingapúrban az első napfényre reagáló (azaz napfényre sötétedő) kontaktlencsét! Ez az új kontaktlencse a napfény hatására (érted: a Nap alatt) besötétül, alkalmazkodik a megváltozott fényerősségű helyzetekhez: tulajdonképpen úgy viselkedik, mint egy beépített, opcionális napszemüveg. De még közelebb esik a napfényre sötétedő szemüveghez, azoknak hátrányai nélkül.


És ez miért érdekes? Többek között azért, mert az öregedéssel összefüggő szem-izom elváltozások, és a hályogok kialakulása nagy mértékben köszönhetőek a védtelen szemünket érő napsugaraknak. A fotokromikus kontaktlencse tehát nemcsak, hogy a lehető legjobb látásmezőt garantálja extrém vakító környezetben is, de egyben védi a szemünket a káros UV sugaraktól, és a túlzott napfény egyéb szemkárosító hatásaitól. Azért a napszemüveget sem kell eldobni, ugyanis ritka az olyan kontaktlencse, amelyik a „szem fehér részét” is lefedné, de mindenképpen kényelmesebbé és biztonságosabbá teheti mindennapjainkat ez az új találmány. A fejlesztő cég (Institute of Bioengineering and Nanotechnology (IBN)) szerint nagy igény lehet erre az új fajta kontaktlencsére, mivel az egészségmegőrző és kényelmi szempontokat a legmodernebb technikával ötvözték.

Ehhez nem is tudok mást hozzátenni, minthogy ha ilyen irányban és ütemben haladnak a fejlesztések, talán már nem sokat kell várni az első 3D-s kontaktlencsére sem, vagy egy kontaktlencsébe épített messzelátóra. Fel tehát arra, ami még nincs!

2009. december 14., hétfő

Allergiás kontaktlencsések figyelem!

Ahogy biztosan te is tudod, az allergia kétféle lehet. Szezonális, és érintkezés-függő. Ahogy bizonyos allergén növények virágzanak, sok ember – sőt a fiatalok egy ötöde – kezd viszketni és tüsszögni. Hogyha kontaktlencsét hordasz, akkor különösen is vigyáznod kell, hogy ne nyúlkálj a szemedbe, hiába is viszket. Az egyik testvérem – aki nemrég váltott kontaktlencsére - különösen érzékeny a macska szőrre. Ha olyan zárt helyre megy, ahol tudja, hogy vélhetően irritációnak lesz kitéve, már előre beszed egy-egy antihisztamin tartalmú gyógyszert. Ezeket a gyógyszereket akár vény nélkül is lehet kapni patikákban, és ha valaki allergiás, akkor érdemes egy pár szemet mindig magával vinnie, ha tudja, hogy nagy valószínűséggel allergén anyaggal fog érintkezni.


Egy másik megoldás ugyanerre a problémára, hogy amíg allergén környezetben tartózkodsz, vedd ki a kontaktlencsédet, és csak akkor illeszd be megint, hogyha a szemed megnyugodott, nem könnyezik, és nem viszket. Sajnos, ha erősen jelentkezik az allergia, akkor nagyon nehéz parancsolni a kezeknek, és előfordulhat, hogy önkéntelenül is a szemedhez nyúlsz. Éppen ezért tanácsolják az orvosok, hogy éjszakára ne hagyd bent a kontaktlencsédet, főleg nem akkor, ha allergiás vagy és ráadásul allergia szezon van. Ez nem csak tavasszal, meg ősszel fordulhat elő, mivel mindenki másra lehet allergiás. Érdemes tudnod, ismerni magadat, hogy neked mikor jön elő erősen az allergiád, és ezekre az időszakokra odafigyelni.

Nagyon fontos továbbá, hogy nem szabad allergia elleni (orvos által felírt) szemcseppet használni, hogyha közben kontaktlencsét hordasz (bár van néhány olyan, napi eldobható kontaktlencse, amit akár még akkor is lehet hordani). Épp ezért, hogyha szezonális allergiában szenvedsz, akkor minden bizonnyal jobban jársz, hogyha napi kihordású, eldobható kontaktlencsét választasz. Például a Bausch & Lomb Soflens Daily Disposable napi eldobható kontaktlencsét, a Yukka kínálatából.

2009. december 7., hétfő

Ha a kényelem vezet...

A BizAcumen piackutató cég nemrég arról számolt be, hogy a kontaktlencse vásárlókat leginkább a kényelem vezeti. És tulajdonképpen nem járnak messze az igazságtól, hiszen ha belegondolok, én se szeretem a macerát a kontaktlencse kivétele és berakása során, sőt a szükséges higiéniai előírásokat a lencse tisztításával kapcsolatban gyakran nyűgnek érzem.

Egyre több ismerősömtől hallom, hogy nekik a síelés alatt olyan jól bevált a napi, eldobható kontaktlencse, hogy utána is inkább azt használták tovább, mert így kevesebb gond adódik a lencse tisztán tartásából. A napi kontaktlencse olcsóbb, mint a kétheti, vagy havi kihordású, és kevesebb a gond vele. Ugyan a napi beillesztést nem úszhatjuk meg, de a tisztító és ápolószerekkel való foglalatoskodást igen. Ha pedig aktívan sportolunk, akkor meg kimondottan jó választás, hogyha napi, eldobható kontaktlencsét hordunk – így nem kell cserélgetni minden egyes edzés előtt és után.


Nekem a kényelem az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb szempont, legyen szó bármiről. Hogyha kényelmetlennek érzed, hogy minden nap el kell végezned a megfelelő tisztítást a kontaktlencséden, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy idő után nem fogod kellő odafigyeléssel csinálni. Ha ilyen típus vagy - mint én - akkor neked a napi kontaktlencse jobban fog tetszeni. De vannak olyan emberek is, akik szeretnek mindent precízen, pontosan megcsinálni, szeretik a szertartásokat. Ők a havi kontaktlencsében nagyobb örömüket fogják lelni. Akárhogy is van, mindig úgy válassz, ahogy neked jó. És talán ez az, amit kényelemnek nevezünk...

2009. december 3., csütörtök

Amire fontos emlékezni - Acuminder

"Vannak dolgok, amire emlékszik az ember, és van, amire nem. A születésemre például nem emlékszem..." – mondja Forrest Gump a nevével címzett filmben. Én meg hozzá teszem: vannak dolgok, amiket könnyű elfelejteni. Ilyen a kontaktlencse cserélési ideje, aminek észben tartása nekem gyakran problémát okoz. Így, hogy biztosra menjek, általában sajnos korábban cserélem le a kontaktlencsémet, mint kellene.

De ma már van megoldás! Az Acuvue kontaktlencsék gyártója, a Johnson & Johnson vállalat nemrég egy internetes alkalmazással rukkolt elő, amelyet a Facebook-ot használóknak fejlesztettek ki. Az Acuminder-re keresztelt program figyelmeztet, hogy mikor kell kicserélni az adott kontaktlencsénket, jelzi, ha fogytán van a készletünk, és be kellene szerezni, sőt még az éves szemvizsgálatra is emlékeztet.



A figyelmeztető üzenetet beállíthatjuk, hogy emailen, vagy a Facebook hírek között kapjuk meg – sőt a Facebook-os ismerőseinknek is elküldhetjük a közösségi háló felületén. Ez valóban olyan alkalmazásnak tűnik, ami nem pusztán időpocsékolás, sőt időt takarít meg nekünk, és eszünkbe juttatja az egészségünk szempontjából fontos dolgokat. Ahogy a cég Facebook oldala is mondja: „elfoglalt vagy – megértjük”. Éppen ezért hozták létre az Acuminder-t.

És ha a Facebook jelez, hogy fogytán a kontaktlencse, a géptől fel sem kelve online
rendelhetsz magadnak új adagot, például nálunk, a Yukka webáruházban!

2009. november 23., hétfő

Terítéken a jövő: bionikus kontaktlencse – bionikus szem

A bionikus szem ötletét már több scifi-ből ismerhetjük. De mostanra addig jutott a tudomány, hogy kézzel fogható közelségbe került a találmány világszintű elterjedése. A bionikus szem ötlete gyakorlatilag az, hogy egy műszer szembe való beültetésével, vagy szemre helyezésével eddig nem is gondolt perspektívákat nyisson az embereknek! És hogy ennek a hírnek mi köze van a kontaktlencsékhez? Nagyon is sok! Ugyanis neves kutatók, mint például James Wolffsohn professzor olyan kontaktlencsén dolgozik, amely amellett, hogy beültethető lesz a szembe, követni tudja a szem legapróbb mozgását is. Így a közel- és távollátást egyaránt élesen teszi lehetővé. Az öregedő embereknek ez egy reális, és nagyban segítő látáskorrekciós megoldás lehet. Persze ez a műtét nem mindenki számára elérhető, de a többieknek is megmarad a garantáltan biztonságosan felhelyezhető kontaktlencse.


A Washinton Egyetem mérnökei ugyanakkor egy másik irányban képzelik el a bionikus szemet. Létrehoztak egy olyan vékony, hajlékony kontaktlencsét, ami egy biológiailag biztonságos nyomtatott áramkört és fényforrást is tartalmaz. Tulajdonképpen ez egy parányi monitor, ami jeleket, képeket tud vetíteni a szemre. Ezzel a kontaktlencsével forradalmi megoldások csöppennek a kezünkbe! Nekem egyből az jutott eszembe, hogy vizsgán például a szememre vetíttetném vele a tételeket, vagy az utcán sétálva a boltok aktuális kínálatát böngészném, hogy egyáltalán érdemes-e bemenni valahova, vagy sem. A lehetőségek szinte végtelennek tűnnek nekem, ezzel a kontaktlencsével! A végleges, kétirányú rádiójelekkel kommunikáló változatra ugyan még várni kell, de egy pár pixeles verziót gyorsan működőképessé tudnak tenni – mondta Babak Parviz, az elektronikai kutatást végzőcsapat vezetője. Nem kétséges, erre érdemes lesz várni!

2009. november 16., hétfő

Hat érv a kontaktlencse kipróbálása mellett

1. Nem veszíthetsz rajta semmit. Legfeljebb minimális időt, hiszen először mindenki próbalencsét kap, hogy kiderüljön, hogyan reagál a szeme. Még, ha úgy döntesz is, hogy neked nem jön be, akkor legalább tudod fogod. Nem fogsz öregkorodban azon merengeni: ha vajon kipróbáltam volna a kontaktlencsét…

2. Szabadabb mozgás. A sportolók nem véletlenül hordanak kontaktlencsét, hogyha látáskorrekcióra szorulnak. Egy focimeccsen például elég nehéz szemüvegben fejelni, főleg, hogyha a szemüveg megóvására is figyelni kell. Nem is beszélve az éles látótér beszűküléséről, ami egy kontaktlencsével kizárt. Vagy egy heavy metal koncerten is nyugodtan rázhatod a fejed, a kontaktlencse nem fog kiesni a szemedből.

3. Magabiztosabb megjelenés. Sok embert feszélyez a szemüvege. Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a kontaktlencsét hordó kamaszok önértékelése, önbizalma nagyobb, mint a szemüveges társaiké.

4. Korlátlan lehetőségek. Megváltoztathatod a szemed színét! Vagy csillogóbbá, mélyebbé, élénkebbé teheted! Akár a sminkedhez is igazíthatod a szemed színét, és nem fordítva. A nagy partyarcok pedig macska, farkas, vámpír vagy szinte bármilyen „crazy mintás” kontaktlencsével is vagánykodhatnak.

5. Biztonság. A mai modern gyártási technikával készült szilikon-hidrogél alapanyagú kontaktlencsék kimondottan biztonságosak, ha betartjuk a viselési szabályokat. Mivel ez az anyag elég oxigént képes átereszteni, ezért készülnek éjjel-nappal akár egy hónapon keresztül viselhető lencsék is.

6. Praktikus előnyök. A kontaktlencse sohasem párásodik. Védőszemüveg alatt is viselhető, legyen szó síelésről, búvárkodásról, vagy akár hegesztésről. Egyszerre közel és távollátó szemüveget is helyettesíthetsz vele: erre való a multifokális kontaktlencse.

2009. november 9., hétfő

A tiltott gyümölcs nem mindig édes

Nem elég, ha nem hordom túl a kontaktlencsémet, és nem feledkezem el a tisztításról? A kérdés költői, kicsit ál-naiv, de felhívja a figyelmet egy nagyon fontos dologra, mert engem is elgondolkoztatott. Valóban, van még egyéb olyan fontos részlet, amit mindenképpen fejben kell tartani ezeken kívül, az egészséges kontaktlencse használat érdekében? A válasz egyszerű, és szerencsére könnyen megjegyezhető.



Két tiltott dolog van még a feketelistán, és mind a kettő a vízhez kapcsolódik. Az első, hogy a kontaktlencse tisztítást nem szabad csapvízzel végezni. Ennek oka, hogy a csapvízben nincsen olyan oldószer összetevő, ami le tudná bontani a napközben a lencsén felhalmozódott szennyeződéseket – így a fertőzés veszélye nagyon megnő. A kontaktlencse ápolásához a gyártók által ajánlott tisztítószerek a megfelelőek.
A másik tiltott gyümölcs a kontaktlencsében való úszás. Még ha kitartott fejjel úszunk is, akkor sem lehet mindig elkerülni egy-egy hullámot. A közös a kettőben, és a lényeg egyben az, hogy ne adjunk lehetőséget a baktériumoknak a megtapadásra. Nagyon csúnya, kezdetben tünetmentes betegségeket kaphatunk, ha nem tartjuk be a kontaktlencseviselés higiéniai szabályait.

Az egynapos eldobható kontaktlencséknek ez az egyik legnagyobb előnye: tisztításukat nem lehet elrontani, mert nem kell őket tisztítani... egyszerűen este csak kivesszük, és eldobjuk a már használt kontaktlencsét. Gyerekeknél, amikor a fertőzésveszély különösen nagy lehet, kimondottan jó megoldás ezt a típust használni. A Yukkán többféle egynapos kontaktlencséből válogathatsz! (Klikk) De amit mindenképpen jó észben tartani: víz - legyen szó csap-, vagy uszodai vízről - kizárva!

2009. november 2., hétfő

Régen és ma - kontaktlencse a fejlődésben

Az első kontaktlencsét - vagy a kontaktlencse ősét - Thomas Young angol fizikus alkotta meg a 18. század végén. Egy lencsében végződő „fémtubust” töltött meg vízzel, hogy szemébe helyezve jobban láthasson. Hát...elég bizarr, nem? De, ha arra gondolok, hogy mennyi különbség van az első autók - amik sokkal inkább valamiféle szekérre hasonlítottak - és a mostani kocsik között, akkor már nem is olyan érthetetlen az egész. Illetve még így is: egy fémtubust a szembe??

A kezdeti kísérletek után üvegből készítettek kifejezetten kemény lencséket - az üvegből nyilván nehéz lett volna lágy kontaktlencsét készíteni... - amelyek nem voltak nagyon biztonságosak törékeny voltuk miatt, és viselési idejük is korlátozott volt. Az áttörést a hatvanas években felfedezett alapanyag, a hidrogél jelentette. A hidrogélből készült kontaktlencsék nem okoznak a szemben idegentestérzetet, légáteresztőek, lágyak, kimondottan vékonyak. Bizony meggondolnám, hogy hordanék-e kontaktlencsét, ha még mindig üveg lenne az alapanyag. De szerencsére, hála a technika fejlődésének, a mai kontaktlencsék már nagyon biztonságosak, és gyakorlatilag kockázat nélkül hordhatóak persze, ha betartjuk a viselési szabályokat.

Ha felelősen hordjuk a kontaktlencsénket, akkor nem hagyjuk ki a kontroll vizsgálatokat. Én minden hónapban elmegyek a kontaktológusomhoz, hogy ellenőrizze a szememet, és a személyesen nekem illesztett kontaktlencsémet. Így nem maradok le egyetlen újításról sem, hiszen a kontaktológus igazán „képben van” a legújabb kontaktlencsékről. És a kontaktlencsék esetében – ellentétben a borokkal – mindig az újabb a jobb!

2009. október 26., hétfő

Besízés

Megjött a hideg, remélem hamarosan a hó is esni fog. És, hogy ennek miért örülök? Mert végre itt az idő a síelésre! Tegnap előkerestem a sífelszerelésem, a lécet, kötést, síszemüveget, védőruhát, és megnéztem, hogy minden rendben van-e. Aztán eszembe jutott, hogy még valamit be kell szereznem. Nem mást, mint egy eldobható, napi viselésű kontaktlencsét.



A síszemüveg alatt ugyanis remekül „elvan” a kontaktlencse, és így nem kell félig vaksin síelnem. Az pedig ugye evidencia, hogy a szemüveg nem fér be a síszemüveg alá – síszemüveg nélkül síelni pedig halál, a hó napfény visszaverő képessége miatt. Síeléskor eldobható egy napos kontaktlencsét érdemes hordani, és a kis pipere táskát se felejtsd otthon a tartozékokkal!
Érdemes olyan kontaktlencsét választani, ami UV szűrőt is tartalmaz, mert az UV sugárzás 1000 méterenként 15%-kal nő és a hó a napsugarak 80%-át visszaveri! Nem árt, ha akkor is védve van a szemünk, ha levesszük egy két percre az UV szűrűvel ellátott síszemüvegünket!
Sőt, ha egy hideg helyről hirtelen meleg környezetbe kerülsz, ami a síeléskor gyakran előfordul – attól függ, hányszor nézel be a bárba egy forralt borra - akkor nem kell a szemüveg párásodásával foglalkozni, mert a kontaktlencse nem párásodik! Számomra nem is kérdés, hogy szemüveg helyett kontaktlencsét viszek magammal a síeléshez, persze azért a szemüvegemet is elviszem, hogy estére, ha akarom, felvehessem.

Szóval mire is van szükségem? Lássuk csak: síléc, botok, síszemüveg, síruha, kötés, síbakancs, ja és persze a kontaktlencse! A Yukkán gazdag kínálatot találsz az egy napos kontaktlencsékből! Nézd meg! (Klikk)

2009. október 19., hétfő

A túlhordás legnagyobb veszélye: ereződés

A leggyakrabban előforduló hiba a kontaktlencsét viselőknél, hogy „túlhordják” a kontaktlencsét. Mikor követsz el túlhordást? Amikor nem cseréled le időben a kontaktlencsédet, vagy ha egy napon belül a javasolt hordási időt túlléped. Mind a kettő veszélyes.
Olyan ételt, aminek lejárt a szavatossági ideje nem fogyasztasz, ugye? Sajnos a kontaktlencséknek is van egy szavatossági idejük; egy nap, egy hét, egy hónap, amit be kell tartani. Az idő előrehaladtával ugyanis a kontaktlencse légáteresztő pórusai telítődnek, és a szavatossági idő lejárta után már nem ereszt át elegendő oxigént a szemhez.

Az egyik legnagyobb veszély az, ha a szem elkezd ereződni a rendszeres túlhordás miatt. A szaruhártya alapvetően érmentes egészséges állapotban, de az oxigénhiány miatt megjelennek a mikroszkóppal látható kis hajszálerek, melyek egyértelműen jelzik a problémát. Az ereződés a látáserősség csökkenéséhez vezet. Ha időben észrevesszük, a jelenség visszafordítható, kevesebb kontaktlencse viseléssel. Teljesen azonban csak a kontaktlencse elhagyásával szüntethető meg. Hogyha nem figyeltél a szabályokra és kialakult az ereződés, mindenképpen keress fel egy szemészt!

Az esetleges túlhordás veszélyét csökkentheted, hogyha olyan kontaktlencsét választasz, aminek magas az oxigén áteresztő képessége, például a CIBA Vision Air Optix Aqua ilyen. De a túlhordás ellen ez sem megoldás! Hordd felelősséggel a kontaktlencsédet, figyelj oda a szabályokra, hogy sokáig élvezhesd előnyeit!

2009. október 12., hétfő

Bausch & Lomb: nekem bevált!

Sokáig nem is volt kérdés, hogyha kontaktlencsét veszek, akkor a Bausch & Lomb-ot választom. Magyarországon a Bausch & Lomb az egyik legnépszerűbb márka, és ez valószínűleg azért van, mert az Ofotért mindenkinek ezt ajánlotta, és az emberek nagyon is márkahűek, ha kontaktlencséről van szó.

Ugyanakkor ma már a többi nagy kontaktlencsegyártó cég is gyakorlatilag ugyanolyan minőségű lencséket gyárt, és ilyenkor én mindig az árat szoktam figyelembe venni a választáskor. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a gyártók szerint van különbség az árakban, hanem a kereskedők is más-más áron kínálják ugyanazt a kontaktlencsét.



A Bausch & Lomb azonban állja a sarat a többi gyártóval vívott harcban. Kínálatuk változatos, és gyakorlatilag minden igényt kielégít. A Yukkán(Klikk) a Soflens, és a Purevision kontaktlencse sorozatot találhatom meg ettől a cégtől. A Purevision havi, a Soflens havi és napi változatban is kapható. A Purevision igazán kedvelt modell, mert kiterjesztett viselésű, így nagyobb komfortérzetet nyújt az átlagnál, a Soflens lencsék víztartalma pedig magáért beszél. A Bausch & Lomb legújabb ápolószere a Renu Multiplus, amit több millióan használnak. A szemcseppjük is igen sokoldalú, ugyanis mindenféle kontaktlencsével kompatibilis.

Az optikusom nekem is egy Bausch & Lomb kontaktlencsét ajánlott, azóta többször is váltottam típust, sőt gyártót is. A Bausch & Lomb kontaktlencsém kétségkívül jó volt, de ugyanezt mondhatom el a többi, különböző gyártó által készített kontaktlencsékről is, amiket kipróbáltam. De egy biztos, ha hagyomány, akkor Bausch & Lomb!

2009. október 5., hétfő

A változatosság gyönyörködtet

És igen, még mindig lehet fokozni! Ahány ház annyi szokás, ahány ember annyiféle kontaktlencse! Ma már nem titok, hogy megváltoztathatjuk a szemünk színét. De nem árt tudni, hogy a lehetőségek szinte végtelenek!

Egy bulira, egy vakációhoz, vagy csak pusztán a vicc kedvéért, eredeti ötlet új, adott esetben őrült mintás kontaktlencsét behelyezni. Természetesen ilyenkor is figyelni kell a szabályokra, és jó, ha előtte pár nappal kipróbáljuk, hogy a szemünk hogyan reagál az új kontaktlencsére.

Egy nem olyan régen közzétett videó közel 200 különböző színű, többnyire vicces, „őrült” mintás kontaktlencsét vetít le 4 perc alatt. Nekem legjobban a 2:50-nél felbukkanó, háromszínű osztott, varrott jellegű tetszik.
Nálunk, a Yukkán, igen változatos, színes kontaktlencséket is találsz, nézd meg a kínálatunkat! (Klikk)
Ja, és persze itt a videó:

2009. szeptember 28., hétfő

A gyerek önértékelése nő a kontaktlencsével

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a 8-11 éves gyerekek önértékelése, és iskolai, sportbeli teljesítménye nő, ha szemüveg helyett kontaktlencsét hordanak. Ehhez hasonló kutatást már többször végeztek híres kutató intézetek, de eddig mindig felnőtteken vizsgálták a kontaktlencse hatásait.
A három éven át tartó kutatásban 484 véletlenszerűen kiválasztott rövidlátó gyerek vett részt, és az eredmények nagyon meggyőzően bizonyítják, hogy a kontaktlencse jótékony hatással van a gyerekek teljesítményére. A három éves periódus végén ugyan az össz-önértékelés nem tér el a szemüveget hordóktól, de jelentős különbségek mutatkoznak néhány területen. A közösségi elfogadásban, a tanulási eredményekben és a sportban jobban teljesítettek azok a gyerekek, akik kontaktlencsét hordtak.



Ez a 2003 és 2007 között végzett kutatás is amellett szól (a tanulmány angol nyelvű ismertetéséhez Klikk), hogyha gyerekünk elég érett arra, hogy önállóan cserélje a kontaktlencsét, akkor érdemes kipróbálni, mert jelentősen javul a fent említett területeken mind a teljesítménye, mind az elfogadása. Ha egy gyerek nem szereti a szemüveget, akkor gyakran leveszi azt az iskolában, míg a kontaktlencsét sokkal kisebb valószínűséggel fogja kivenni – így nem veszélyezteti, hogy látása tovább romoljon.
Gyerekednek napi eldobható kontaktlencsét válassz! Nézz körül a Yukka ilyen típusú kontaktlencséi között! (Klikk)

2009. szeptember 21., hétfő

Szerezz be egy napi kontaktlencsét is!

A legtöbben, akik kontaktlencsét választanak, a havi kontaktlencse mellett teszik le a voksukat. De vannak olyan helyzetek, amikre nem árt beszerezni egy napi eldobható kontaktlencsét is.

A havi viselésű kontaktlencsét estére ki kell venni, (hacsak nem szilikon-hydrogél alapú kiterjesztett viselésű lencséről van szó) és megfelelően meg kell tisztítani a rárakódott szennyeződésektől. Utazáskor, túrázáskor – a körülmények miatt - ezt nem mindig tudjuk megtenni a kellő higiéniával. Sportoláskor is kockáztatjuk, hogy esetleg elszakad, kiesik a szemünkből a kontaktlencsénk. Ilyenkor jobb, ha egy eldobható, napi kontaktlencsét választunk az adott napra. Vagy, ha előre tudjuk, hogy hosszú napunk lesz, akkor például jó választás egy napi kiterjesztett viselésű kontaktlencsét beilleszteni reggel – mert a havi kontaktlencséknek van egy bizonyos időkorlátja, hogy mennyi ideig hordhatjuk egy napon belül.

Hogyha kiterjesztett viselésű havi kontaktlencsét használunk, akkor is érdemes alkalmanként lecserélni egy napi, eldobható lencsére. Bulizáskor előfordulhat, hogy kiesik a kontaktlencsénk, vagy komoly szennyeződés kerül rá – és a kiterjesztett viselésű kontaktlencse nem olcsó mulatság arra, hogy naponta újat vásároljunk belőle. A kockázatot sportoláskor is mérlegelhetjük, legyen szó akár úszásról, akár labdajátékokról.

Én ilyen helyzetekben a CIBA Vision Dailies Aqua Comfort Plus-t szoktam betenni. Nagy a víztartalma, önnedvesítő rendszerű, és az ára is nagyon jó!

2009. szeptember 14., hétfő

Amivel nem árt tisztában lenni...

Ebben a bejegyzésben néhány olyan fogalomról lesz szó, amit valószínűleg már sokszor hallottatok. Nem árt azonban, ha pontosan tudjuk, hogy miről is van szó, hogyha az optikus, a kontaktlencse illesztő, vagy a szemorvosunk ilyesmiket emleget. Lássuk a mai listát!

Bifokális/Multifokális kontaktlencse: olyan kontaktlencse, ami kettő, vagy több látási zónát tartalmaz, hogy könnyen tudjunk fókuszálni közeli, és távoli dolgokra is. A különböző dioptriájú rétegek körkörösen helyezkednek el.

Száraz szem: A száraz szem azt jelenti, hogy a szem nem termel elég könnyet, vagy a könny kémiai összetétele nem megfelelő. A száraz szem kialakulása sokszor a korral jár, de több betegséghez is köthető; szemhéj problémákhoz, kényszeres pislogáshoz, de szél, és a szembe kerülő szennyeződés hatására is kialakulhat. A száraz szem megnehezíti a kontaktlencse illesztést, kényelmetlenné teheti a használatot. Száraz szemre régebben műkönnyet használtak, de ma már sokkal inkább elterjedtebbek a szemspray-k. Könnyen megtudhatod, hogy száraz szem szindrómád van-e. Töltsd ki a tesztet (Klikk)!

Kiterjesztett viselésű kontaktlencse: Olyan kontaktlencse, ami direkt arra van tervezve, hogy napokig, hetekig ne kelljen kivenni a szemből. Például ilyen az Air Optix Aqua Night & Day is. Erről az új kontaktlencséről itt olvashatsz (Klikk).

Keratoconus: látási rendellenesség, ami akkor fordul elő, hogyha a szem elülső része (a cornea) elvékonyodik és szabálytalan alakúvá válik. Ez a rendellenesség zavart látást okoz, mert a fény nem jut be rendesen a szembe.

Lágy kontaktlencse: olyan kontaktlencse, ami egy hajlékony anyagból, név szerint hydrogel-ből készül. A lágy kontaktlencse súlyának 40-70 %-át teheti ki víz.

Néha tanulásból is megárt a sok...úgyhogy, mára ennyit!

2009. szeptember 9., szerda

Kontaktlencsével kosarazni?

Aki követi a kosárlabdaligákat, annak rögtön eszébe juthat Horace Grant, vagy Kareem-Abdul Jabbar, vagy a mostaniak közül Amare Stoudamire. Hogy mi bennük a közös? Az, hogy mind a hárman szemüvegben kosaraztak/nak.
Szemüvegben kosarazni – nem a legjobb megoldás. A kosárpályán fontos, hogy jól lássunk, ez a játék egyik meghatározó momentuma. Ugyanakkor a labda mérete, és gyorsasága miatt, eléggé sérülésveszélyes szemüvegben játszani.



Persze ma már vannak olyan szuper szemüvegek, amelyek törhetetlenek, sőt vannak olyan szemüvegek is, amiket kifejezetten sporthoz – kosárlabdához gyártanak.
Csakhogy ezzel nem szabadulunk meg a szemüveg másik hátráltató tényezőjétől, nevezetesen a térlátás, a horizont kisebbedéséről. Ez pedig kulcsfontosságú egy kosármeccsen. A szemüveg holtterében bőven elfér egy blokkoló kéz, amit, ha nem látunk meg időben, akkor igencsak megkönnyítjük az ellenfél dolgát. Kontaktlencsében mind ez a hátrány nem jelentkezik, sőt, javul a sportolók teljesítménye. A kosárlabdához, ahogy a focihoz is, eldobható, egy napos kontaktlencsét ajánlunk. Például a 1 day Acuvue Moist napi eldobható kontaktlencsét!

2009. augusztus 31., hétfő

Iskolakezdésre kontaktlencsét!

Hogy-hogy nem, megint szeptember lett, kezdődik az iskola. Ilyenkor nem árt, ha a sok egyéb teendő mellett egy szemészeti vizsgálatra is elvisszük a gyereket. Ugyanis minél hamarabb kiderül, hogy nem lát jól, annál könnyebb korrigálni a látását, és az esélye is annál jobb arra, hogy ne romoljon tovább a szeme. Ha például mindenki szemüveges a családban, és a gyerek kezd hunyorogva olvasni, vagy egyre közelebbről nézi a tévét, akkor bizony nagy az esély arra, hogy neki is látáskorrekcióra lesz szüksége.



A szemüveg sok gyerek rémálma, főleg a lányoké. Szerencsére itt a remek lehetőség, hogy kipróbáljunk egy kontaktlencsét. A kontaktlencsék elérték azt a fejlettségi szintet, hogy szinte bárki nyugodtan hordhatja, nem károsak a szemre. Persze, ahogy a szemüvegre, a kontaktlencsére is igaz, hogy gyógyászati eszköz, vagyis csak orvos írhatja fel. De ez csak biztonságosabbá teszi. És hogy miért érdemes most váltani kontaktlencsére? A válasz egyszerű: miért ne? Sok szempontból előnyösebb, mint egy szemüveg, és a szemüveg előnyeit megtartva kiszűri annak hátrányit – a sportolás könnyebb kontaktlencsével, és a látótér sincs behatárolva a szemüvegkerettel, nincsenek holtterek!

2009. augusztus 24., hétfő

Kontaktlencsével a focipályán

A következő néhány bejegyzésben számba vesszük, hogy milyen sportoknál lehet igencsak hasznos, ha a szemüveget kontaktlencsére cseréljük. Lássuk először a Magyarországon legkedveltebb sportot, a futballt. Nem nagyon van olyan ember, aki még ne focizott volna életében. És kétségkívül tény, hogy a szemüveg egyrészt veszélyforrás, másrészt hátráltat is e sport közben. Ha labdával találnak fejbe valakit, ami elő szokott fordulni, akkor egyből repül a szemüveg, és csak reménykedhetünk, hogy nem törik össze.



A nagypályás foci egyik rendkívül fontos eleme a fejjáték, a beadások gólra váltása a labdába fejeléssel. Ez fokozottan nehéz, ha közben a szemüvegünkre kell vigyáznunk. A térlátás szintén fontos része a játéknak, mert a felgyorsult tempó közben gyakran csak elsuhanó színes árnyak felé passzolunk, így a látótér szélén feltűnő foltoknak igen nagy szerepük van. A kontaktlencse nem szűkíti a látóteret, nincsen úgynevezett holttér a látómezőben, amit a szemüvegkeret óhatatlanul is okoz.
Összegezve, a foci egy olyan sport, ahol a kontaktlencse használattal nőnek az esélyeink, viszont nem kell mellékhatásokkal számolni. Az ráta arra ugyanis elég kicsi, hogy pont úgy találják el a szemünket a labdával, hogy ne legyen időnk becsukni azt.

2009. augusztus 17., hétfő

Kontaktlencsével vízben

Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon kontaktlencsében lehet-e úszni, mi történik, ha víz éri a kontaktlencsét? A szakemberek nagy többsége nem ajánlja, hogy kontaktlencsében ússzál, egy nagyon egyszerű okra hivatkozva. Ez pedig nem más, mint a fertőzésveszély. Észre sem veszed, és a kontaktlencséd felszív apró láthatatlan anyagokat a vízből, például baktériumokat, amelyek megtapadva a lencsén fertőzést okozhatnak.



Ha mégis úgy döntesz, hogy kontaktlencsében szeretnél úszni, akkor azt szokták javasolni, hogy viselj jól záródó úszószemüveget, mert a víz különben könnyen kisodorja szemedből a kontaktlencsét, és így csökken a fertőzés veszélye is. Ilyenkor hordj egy napos kontaktlencsét, hogy az esetleges fertőzéseket elkerüld.
A zuhanyzásnál hasonló a helyzet, legegyszerűbb, ha arcmosásnál becsukod a szemed, és ha irritációt érzel fürdés után, akkor tisztítsd meg a kontaktlencsédet, vagy illessz be egy újat.
Mindezek ellenére a lehetőségek nyitva állnak mindenki előtt! Nemrég egy vörös-tengeri expedíció alkalmával, egy búvár új merülési világrekordot állított fel. Olyan kontaktlencsét használt eközben, amivel még 100 méter mélyen is tisztán látott!

2009. augusztus 10., hétfő

Kontaktlencsében aludni? Lehetséges!

Én sokáig azért nem akartam kontaktlencsére váltani, mert azt gondoltam, hogy nagyon sok macera van vele. Naponta beilleszteni, kivenni, ápolószerrel kezelni, szemcseppek és a többi. Ez félig meddig igaz is volt, de ma már van olyan kontaktlencse, amit 30 napon át, éjjel, nappal lehet hordani! Például az Air Optix Night&Day! Ezt elég egyszer betenni, és többet ki sem kell venned, még alváshoz sem.



Ez a kontaktlencse szilikon-hidrogél alapanyagú, ami azt jelenti, hogy rengeteg oxigént tud átereszteni. Ezért lehet hordani éjjel - nappal. Többé nem kell vaksin keresgélned az ébresztőórát, vagy a szemüvegedet kora reggel, mert még nem illesztetted be a kontaktlencsédet! Tulajdonképpen semmi dolgod a kontaktlencséddel a havi egyszeri beillesztésen kívül, ami igazán elhanyagolható! És a legjobb hír, hogy a szemed egészségéért sem kell aggódnod, mert ezek a kiterjesztett viselésű kontaktlencsék a lehető legtöbb oxigént eresztik át, ezzel téve biztonságossá viselésüket.

2009. augusztus 4., kedd

Online színes kontaktlencse választó

A Johnson kontaktlencse gyártó cég egy érdekes és igencsak hasznos alkalmazással rukkolt elő. Ebben az online színes kontaktlencse választóban mindenki kipróbálhatja, hogy mennyit tud változtatni szeme színén egy színes kontaktlencse. Ritka, hogy egy kontaktlencse gyártó cég ilyen figyelmet fordítana vásárlóira!



Szeretnéd megváltoztatni a kisugárzásodat? Változtasd meg a szemed színét! Vannak színek, amik szinte kivétel nélkül mindenkinek jól állnak – a sötét színek mélyítik a pillantást, de egy kék, vagy zöld szem is lehet igéző. Neked csak az a dolgod, hogy kiválaszd, neked melyik illik a legjobban! A Johnson oldalán ezen a játékos animáción keresztül kipróbálhatod, hogy az adott szemszíneden mit tudsz változtatni egy színes kontaktlencsével! Klikkelj ide az oldal betöltéséhez!
Majd, ha kiválasztottad a neked legjobban megfelelő színt, akkor nézd meg a színes kontaktlencséket a Yukkán!

2009. július 20., hétfő

Egyszerű szemtorna gyakorlatok

A kontaktlencsét hordóknak nagy szükségük van szemtornára, hogy a kontaktlencse által is megviselt szemüket "helyre tegyék". Ezek után igazán nem lehet az a kifogás, hogy „én nem tudom, hogyan kell csinálni”, meg a ”biztosan nagyon bonyolult gyakorlatok”, mert íme a lista, az otthon, vagy a munkahelyen könnyen, gyorsan elvégezhető szemtorna gyakorlatokról.

1. Tekintés: Ezt a gyakorlatot úgy végezzük, hogy egyenesen tartjuk a fejünket, és a négy fő irányba (jobbra, balra, fölfelé, lefelé) tekintünk egymás után, majd pihentetjük kicsit a szemünket, és kezdjük elölről.

2. Pislogás: A szem környékének finom masszírozása közben pislogjunk. Ennek hatására javul a szem vérellátása.

3. Fixálás: Nézzünk egy képre, vagy egy tárgyra! Nézzük úgy, hogy elhomályosodjon, majd úgy, hogy megint éles legyen a kép!

4. Lazító gyakorlat: Szakítsuk meg a munkát, és révedjünk el a távolba! Ezzel a belső szemizmokat regeneráljuk, és pihentetjük.

5. Kancsalítás: Nézzük meg az orrunk hegyét.

Ez csupán néhány egyszerű gyakorlat, és pár perc alatt elvégezhető, és utána valóban könnyebben fogjuk tudni folytatni a munkát, felfrissült szemmel!

2009. július 13., hétfő

A szép, kipihent szem titka - Szemtorna mindenkinek

Szemtorna? Az meg mi fán terem? Nem olyan régen mit sem tudtam róla. De ahogy egy callcenterben kaptam állást – és emiatt napi 8 órát a monitor előtt töltök – eljött az idő, hogy megismerkedjek vele.



Egy-két óra képernyőre meredés után ugyanis viszketni, és szúrni kezdett a szemem, és a fókuszálás sem ment olyan gyorsan, mint ahogy szerettem volna. A szemtornát kollégáim javaslatára próbáltam ki, és sokat segített abban, hogy jobb hatásfokkal tudjam végezni a munkámat. Négy - öt egyszerű gyakorlattal edzésben tudjuk tartani a szemünket, és egy-két perc alatt fel tud frissülni, hogy utána megint nézhessük a képernyőt könnyezés, és fájdalom nélkül.
A szemtornát mindenki könnyen megtanulhatja, mert igazán egyszerű. Amellett, hogy felfrissíti a szemet, látáskárosodás megelőző hatása is van. Különösen azoknak ajánlom, akik szemüveget, vagy kontaktlencsét viselnek, mert a közel, vagy távollátó szem jobban ki van téve a károsodásnak. Minél több irritáció éri a szemed, annál nagyobb szükséged van arra, hogy karbantartsad. Csak próbáld ki, a hatás nem marad el!
A következő bejegyzésben majd arról olvashattok, hogy milyen egyszerű gyakorlatokat kell elsajátítani a szemtornához!

2009. július 6., hétfő

Amikor a kontaktlencse a jobb megoldás

Lehetne arról vitatkozni, hogy melyik a szebb, a szemüveg, vagy a kontaktlencse. De nincsen sok értelme, mert ma már nagyon sokféle szemüveg kapható, és igazán nem lehet arra panaszkodni (mint ahogy 30 évvel ezelőtt lehetett), hogy valakinek nem áll jól a szemüveg. A rengeteg szemüveggyártó kínálatából már ultra könnyű, és szinte bármilyen szemüveg beszerezhető. Persze a kontaktlencsét hordók örülnek, hogy nem kell „ronda” szemüveget hordaniuk, míg a szemüveget választók azt hangoztatják, hogy a szemüveg nemcsak öltöztet, de okosabbnak mutatja viselőjét.

Pusztán esztétikai okokból is érdemes kontaktlencsére váltani, de, mint tudjuk, ízlésről nem szokás vitatkozni, kinek a pap, kinek a papné.



Azonban az olyan szakmákban, ahol védőszemüveget kell hordani – igencsak előnybe kerülnek azok, akik kontaktlencsét hordanak szemüveg helyett.
A hegesztőknek, és a sarokcsiszolóval (hétköznapi nevén flex) dolgozóknak védőszemüveget kell hordaniuk, ami alá nem fér be a szemüveg. De a profi biciklisták is szemüvegben tekernek – a menetszél és a Nap ellen védekezve, sőt a legtöbb sportban hátrányt jelent a szemüveg. A sebész orvosok is védőszemüvegben operálnak – de ha valami egyszerűbbre gondolunk – például a paintball játék során is védőszemüveget kell hordani, és ha valaki a saját szemüvege nélkül nem lát jól, akkor jelentősen csökkennek a nyerési esélyei.

Vagyis vannak olyan munkák, helyzetek, ahol a kontaktlencsét viselők előnybe kerülnek a szemüvegesekkel szemben. Ha nem szeretnéd, hogy ez veled is megtörténjen, válts mielőbb kontaktlencsére!

2009. július 3., péntek

Nem mersz kontaktlencsében sminkelni?

A smink nemcsak a nők szerint fontos, de a legtöbb férfi szerint is. És ugyan ki ne szeretne tetszeni nekik? Ha azonban kontaktlencsét hordunk, oda kell figyelnünk néhány apró dologra.



A legfontosabb, hogy a sminkelés során apró idegen anyagok kerülhetnek a szembe, amik a kontaktlencsén megtapadva fertőzést okozhatnak. Ezért nagyon óvatosan kell eljárni sminkelés közben. A kontaktlencsét még sminkelés előtt helyezzük be, így jobban látjuk, hogy mit csinálunk.

A hajlakkot a kontaktlencse behelyezése előtt fújd a hajadra, mert apró részecskéi beszennyezik a kontaktlencsét!

A szemhéjak belső szélein ne használj kozmetikumokat, mert ezek lerakódásai a szembe jutnak, mint ahogy szemtust se használj, mert az is garantáltan a szembe jut! A szemceruza használata sokkal előnyösebb. A szempilláktól a szem felé eső területet szintén ne fessük! A további „tiltott szerek” között szerepelnek a zsíros kozmetikumok, és a szempilla-hosszabbító szempillaspirálok, mert ezek olyan apró szálakat tartalmaznak, amik megtapadnak a kontaktlencsén. A poroknál (szemhéjfesték, púder…) jobb, ha vizes alapú krémet használunk.

Végül pedig a smink eltávolításakor először vedd ki a kontaktlencsét, így elkerülheted, hogy beszennyeződjön!

Látod, nem is olyan nehéz, egy kis odafigyeléssel mi, kontaktlencsét viselők, is készíthetünk olyan dögös sminket, hogy minden pasi megforduljon utánunk az utcán!

2009. június 27., szombat

Szombaton buli lesz


A következő szombaton lesz egy nagy buli a haverokkal. Vicceld meg őket egy vagány, színes kontaktlencsével. De ez lesz az első alkalom, hogy kontaktlencsét fogsz viselni? Itt van, hogyan csináld!

Az első alkalom előtt mindenképpen kell egy próba. Nagy a valószínűsége, hogy szükséged lesz egy pár napos hozzászoktatáshoz is. Ne csak a buli előtt egy órával tedd be először a kontaktlencsét, mert ha a szemed begyullad, akkor nem vagány leszel, hanem csúnya. És végig fogod kínlódni az egész éjszakát!

Kezd az alapoknál és bizony menj el a szemészedhez, még akkor is, ha nem vagy szemüveges! Készíttess egy szemvizsgálatot és az ott kapott adatok alapján válaszd ki a megfelelő paraméterű kontaktlencsét.

Vedd meg a kontaktlencséket legalább egy héttel a buli előtt. Körülbelül 3-4 nap kell majd ahhoz, hogy a szemed hozzászokjon az idegen testhez, még akkor is, ha nem dioptriás kontaktlencsét vásároltál. Ez az időszak egyénenként igen változó, lehet, hogy elsőre minden rendben lesz, lehet, hogy egész héten próbálkoznod kell. Ne felejtsd el megvenni a kiegészítőket sem: szemcsepp, ápoló folyadék, tartó.

A buli elhúzódhat és egy 7-8 órás folyamatos viselési idő eléréséhez bizony szükséged lehet az egy hetes hozzászoktatási időre. A kiindulási időtartamot (legelső viselés) a kontaktológus szakember fogja meghatározni neked. Onnan indulva fokozatosan, átlagosan óránként lehet emelni a viselési időtartamot.

Ha az egész estés bulit nem nálad rendezed, akkor célszerű lesz magaddal vinned egy kis csomagban a megvásárolt eszközöket, ápolószert, tároló tokot, szappant, kéztörlőt és szemcseppet, hogy a kontaktlencsét szükség esetén ki tud venni.

Ha szemüveges vagy, akkor vidd magaddal a szemüvegedet is, hátha mégis szükség lehet rá. Például a füst irritálhatja a szemed, kiszáradhat a szem egy erős ventilátor vagy légkondi miatt is, zavarhat az erős, vibráló fény, és előfordulhat, hogy szemedbe megy valami. Ekkor a kontaktlencsét ki kell venned. A szemedet pedig szemcseppel nyugtathatod meg.

A kontaktlencsét lehetőleg az indulás előtt közvetlenül tedd be a szemedbe, hogy minél hosszabb ideig viselhesd a buliban. Ha az este jól sikerült és elhúzódik egy kicsit, például ilyen egy fergeteges lagzi, akkor figyeld az időt és körülbelül 8 óra múlva mindenképpen vedd ki őket!

Ha szemedbe ment valami, jellemzően por vagy a sminked, akkor csepegtess be egy pár csepp szemcseppet. A kellemetlen szennyeződés ekkor kipislogható. Csak olyan törlőkendőt vagy jó minőségű papírzsebkendőt használj, ami tiszta és nem szöszöl. A kézmosást ne feledd, a kontaktlencséket pedig ne öblítsd le csapvízzel. Legideálisabb az alapos kézmosás utáni kontaktlencse kivétel, ápolószeres öblítés és utána az újra felhelyezés.

2009. június 23., kedd

Túlhordás. Ne csináld!


A kontaktlencse túlhordás két esetben jelentkezhet. Az egyik lehetőség, hogy többször használod a lencsét, mint szabadna. Például a kéthetes lencse 14 napig használható, a havi lencse pedig 30 napig, azaz 14, illetve 30 alkalommal.

Persze a napok összejöhetnek hosszabb idő alatt is, kihagyhatsz napokat a kontaktlencse viselésből. Azokon a napokon, amikor nem viseled a kontaktlencsédet, hagyd őket az ápoló folyadékban. Viszont a napok számát, amikor viselted őket, mindig tartsd számon.

A kontaktlencse túlhordás akkor is jelentkezik, ha folyamatosan 16 vagy akár húsz órán át is viseled őket. Például egy buli vagy esküvő esetén könnyen túllépheted az optimális 12 órát. Előfordulhat, hogy elalszol a lencsével a szemeden, ekkor is összejöhet ez az idő.

Mindig járj utána, hogy a kontaktlencsék hány órás használatra valók, és lehetőleg tartsd be ezt az időintervallumot. Ez ugyanolyan fontos, mint az alkalmak száma. A szemészedtől pedig kérdezd meg, hogy alhatsz-e kontaktlencsében!

Hogyan jelentkezik a kontaktlencse túlhordás?

Ha szerencséd van, akkor sehogyan. De ez nem jelenti azt, hogy büntetlenül túlhordhatod a kontaktlencséidet.

Ha nem vagy szerencsés, akkor úgy érzed, mintha erős paprika került volna a szemedbe: szúr, csíp és nem látsz tisztán.

Ne várd meg, amíg a szemed jelzi, hogy túl sokat hordtad már a kontaktlencséidet. Ilyen esetben nem fogsz túl jól mutatni, és a szemed épségét is kockáztatod!

Mit okozhat a kontaktlencse túlhordás?

A kontaktlencse anyaga öregszik, ezáltal a légáteresztő képessége folyamatosan romlik, túlhordás esetén pedig teljesen meg is szűnhet.

Ha a szem nem jut elég oxigénhez, akkor kiszárad és tiltakozni fog. Enyhébb esetben kötőhártya gyulladás vagy csak átmeneti allergiás reakciók jöhetnek létre.

Súlyosabb esetben a szem szaruhártyája megduzzad és fájdalmas gyulladás alakul ki. A látásod akár végérvényesen romolhat is.

Csak spórolásból vagy nem kellő odafigyelésből nem szabad magadat ilyen veszélynek kitenni.

Mit tegyek, ha túlhordtam a kontaktlencsémet?

Ha nincs panaszod vagy enyhébb tünetek jelentkeznek, akkor pár napig ne hordj kontaktlencsét. A szemedet szemcseppel nyugtasd meg. A túlhordott lencsét dobd ki és egy teljesen újjal próbálkozz újra!

Ha erősebb fájdalmad van és a szemed sem akar megnyugodni, akkor keresd fel a kontaktológusodat. Ő tanácsot is ad, hogy mikor viselhetsz újra kontaktlencsét. Súlyosabb esetben akár el is tilthat a kontaktlencse viselésétől!

2009. június 15., hétfő

Kontaktlencsében megyek nyaralni


Sokan épp a nyaralás miatt vesznek kontaktlencsét. Az erős napsütésben ha napszemüveget vesznek fel és az nem dioptriás, akkor kellemetlen, hogy nem látnak jól. Sportolás közben pedig pont a szemüveg lehet zavaró. De milyen szabályokat kell betartani a nyári forróságban, a szabadban?

 

A kontaktlencsének árt a sós tengervíz, de az uszodák és strandok klóros vize is. A vízből apró szemcsék és szennyeződések a kontaktlencse felületére tapadnak. Onnan a szembe kerülve később gyulladást és fertőzést okozhatnak, ami épp az otthonunktól távol, egy idegen országban nehezebben kezelhető.

Ha nyaralni megyünk, akkor javaslom, hogy napi kontaktlencsét vigyünk magunkkal, amit a nap végén egyszerűen eldobhatunk. Másnap reggel egy friss és új lencsével indulhatunk a kalandokba.

Ha mégis egy hosszabb viselésű kontaktlencse mellett döntünk, akkor hetente legalább egyszer végezünk fehérje oldást. A napi higiéniára, a kontaktlencsék tisztítására pedig nagyobb gondot fordítsunk.

A tisztítás legyen nagyon alapos, a finom dörzsölést se feledjük. A végén pedig bő folyadékkal jól öblítsük le a kontaktlencséket. Arra is ügyeljünk, hogy a tárolók is tiszták maradjanak, ne kerüljön beléjük például a finom szemcséjű tengerparti homokból.

A nyaralás tele van extrém helyzetekkel. Kipróbálhatjuk a búvárkodást, a bungee-jumpingot és egy sor nagyszerű szórakozási lehetőséget. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szemünkön ott a kontaktlencse. Az orvosok ilyen helyzetekben kifejezetten tiltják a kontaktlencsék viselését, talán nem véletlenül.

Azt is kockáztatjuk, hogy a lencsék kiesnek például a felfröccsenő víztől. Vigyünk magunkkal tartalék lencsét, ha sportolni indulunk vagy egyszerűen vegyük ki a kontaktlencséket. Ha pedig mindenképpen a szemünkön hagyjuk őket, akkor gondoskodjunk a szemünk megfelelő védelméről, például napszemüveggel, jól záródó búvárszemüveggel vagy úszószemüveggel.

Ha úgy érezzük, hogy a kontaktlencse viselése kényelmetlen, zavaró vagy szúró fájdalmat okoz, akkor minél előbb vegyük ki. Ha látásunk elhomályosodna, például a sós tengervíztől, akkor is a kivétel a legjobb megoldás. Legyen nálunk mindig szemcsepp, hogy a szemünket hamar meg tudjuk nyugtatni. Koszos kézzel ne nyúljunk a szemünkhöz!

Ha repülővel utazunk, akkor szükségünk lesz egy mini utazószettre, amiben 100 ml-nél kisebb kiszerelésű ápolószer is található. Ezt a kis piperetáskát felvihetjük magunkkal a gépre és a tranzitváróban is nálunk lehet. Egy repülőút a reptérre érkezéstől a célállomáson a csomagok átvételéig sok-sok óra telik majd el, ami alatt szükségünk lehet a kéztörlőre, kis tükörre vagy szemcseppre.

2009. június 7., vasárnap

Ez lesz neked az első

Sohasem hordtál még kontaktlencsét? Szeretnél? Mielőtt megvennéd az elsőt, el kell menned a szemészedhez. Mond meg neki, hogy kontaktlencsét szeretnél vásárolni, ehhez van szükséged egy szemvizsgálatra.

A kontaktlencse vásárláshoz nem használhatod a szemüveged adatait, a dioptria és a fókuszpont más érték lesz, mert a kontaktlencse közvetlenül s szemeden helyezkedik el, míg a szemüveg kicsit távolabb, előtte.

A kontaktlencséhez szükséges vizsgálaton megállapítják tehát a szemed dioptria értékét és görbületét. Például mínuszos dioptria esetén a kontaktlencséhez szükséges érték kisebb lesz, mint a szemüvegedé.

Ezen a vizsgálaton ki is próbálják, hogy a szemed hogyan alkalmazkodik az idegen testhez: felhelyeznek egy próba lencsét, amit fél órára a szemeden hagynak. Ha alapos a szemészed, akkor ellát egy csomó hasznos tanáccsal és megtanít arra is, hogyan helyezd fel a kontaktlencsét Te magad.

Az első kontaktlencséd legyen egy havi lencse, mert ebből a legnagyobb a választék, szélesebb az árkínálat és sokféle gyártó közül választhatsz. Kezdetben, lehet, hogy gyakrabban ki kell venned, mert csak rövid ideig tudod hordani.

Ha az első bulira készülsz, ahol egy színes lencsével szeretnél feltűnni, vagy csak nem akarsz szemüveget hordani, akkor legalább 3-4 nappal a nagy esemény előtt kezd el a szemed hozzászoktatását. Kezd fél órával, majd lépésenként növeld az időt, amíg a szemed teljesen alkalmazkodik.

Az első alkalommal, amikor elhagyod a biztonságos otthonodat az új kontaktlencsével a szemeden, ne felejts el magaddal vinni egy kis pipere táskát. Tegyél bele egy tokot a lencséknek, kis kéztörlőt és szappant, kozmetikai tükröt és egy kis méretű ápolószert. Biztonságot nyújt, ha van nálad egy szemcsepp is, ami megnyugtatja a szemed.

2009. június 1., hétfő

Higénia - a kézmosásnál kezdődik...

Pár napja az ígértem, hogy írok a kontaktlencse tisztántartásával kapcsolatos tudnivalókról. Gondolom, hogy nem szükséges külön magyarázni: miért olyan fontos a higiénia egy olyan kis tárgy esetében, amit a szemünkbe helyezünk és akár egy-két napig is ott hordunk. De álljunk is meg mindjárt egy pillanatra!

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem csak a lencsének, hanem a kezünknek is tisztának kell lenni. Hiszen hiába tisztítottuk meg alaposan a lencsét, ha utána piszkos kézzel nyúlunk hozzá. A teendőket ugyanakkor bonyolítja, hogy míg a kézmosáshoz tökéletesen megfelel a bőséges szappanos, majd tiszta víz, addig a lencséhez speciális folyadékot kell használnunk.
A vízben ugyanis számtalan mikroorganizmus található. Ezek pedig a szembe kerülve gyulladásokat, fertőzéseket okozhatnak. Szinte mindenhol kaphatóak viszont a kifejezetten kontaktlencse viselők számára készült szemcseppek.

Nagyon fontos azt is megemlíteni, hogy általános szemcseppet ne használj a kontaktlencséhez, mert ezzel csak a lencse anyagát, és ily módon a viselés komfortérzetét fogod károsítani, nem pedig a problémát orvosolni. A felhasznált ápolószert mindig öntsd ki a tároló tokból, soha ne használd újra az ápolószert. A tároló tokot pedig hagyd szabad levegőn száradni, biztonságos helyen.

Minderről pedig itt egy kis oktatófilm is. Egyenesen az American Optometric Assotiation-tól.

2009. május 29., péntek

Hódíts a szemed színével!


Álmodoztál már arról, hogy Neked is pont olyan szemed legyen, mint a hollywoodi sztároknak a szélesvásznú mozin? Ez nem illúzió ma már!

A szivárvány színeiben választhatsz magadnak többféle színes kontaktlencse közül, kipróbálhatod, hogyan nyűgözi le a barátaidat az új színű szemed. Akár váltogathatod a színeket, hogy minden új találkozáskor a pillantásoddal megőrjíthess másokat.

Ha viszont ragaszkodsz az eredeti szemszínedhez, akkor dobd fel a tekintetedet egy kis napfény ragyogással vagy gyöngyház csillogással. A színes kontaktlencse dioptria nélküli változatban is kapható, így bárki kiegészítheti a sminkjét a következő bulira.

true_sapphire

A színes kontaktlencse fedőszíne valódi írisz mintázat alapján készül, megkülönböztethetetlenül hasonlít egy eredeti szemhez. A természetes hatás elérése érdekében a színeket három szín keverékéből alakították ki. Aki látja azt hiszi majd, hogy ez az eredeti szemszíned.

Ha teljesen új színű szemeket akarsz, akkor a Freshlook Colors színes fedő kontaktlencse használatával érsz el döbbenetes hatást. Erőteljes szemszín változást tudsz elérni különleges alkalmakra vagy akár a hétköznapokra. Sötét színű szemekhez is ajánlott.

eden_v

Ha csak szolidabban szeretnél módosítani a tekinteted színén, számodra a FreshLook ColorBlends színes kontaklencse a legjobb megoldás, ami természetes, finom hatást biztosít.

A világos szeműek számára az új és innovatív FreshLook Dimension szemszín kiemelő kontaktlencse az ajánlatom. Vékony szegély található a szivárványhártyát fedő részen, így látszatra nagyítja a szemet. A pupilla körüli színes mező mély pillantást kölcsönöz a szemnek.

lens_freshlook_radiance

Ha a te szemed most is gyönyörű, akkor nincs más teendőd, mint kiemeld és felhívd rá a figyelmet az egyedülálló gyöngyházfényű ragyogást adó FreshLook Radiance kozmetikai kontaktlencse segítségével. Mind sötét, mind világos színű szeműeknek ragyogó hatást biztosít.

Vess csak egy pillantást rám, Te melyiket választottad?

2009. május 25., hétfő

Kontaktlencse porban

Legutóbb azzal fejeztem be, hogy elárulom: miként spórolhatjuk meg magunknak a gyakori kontaktlencse pucolást. Nyilván sokan fújják a magától értetődő választ. Igen, az egynapos kontaktlencse az egyik megoldás.

A naponta cserélhető kontaktlencse különösen olyan alkalmakra ajánlott, amikor előre sejthető, hogy a körülmények nem lesznek éppen ideálisak a tisztogatásra, de akkor is jól jön, ha az időnket nem ezzel akarjuk tölteni.

Szerencsére manapság már igazán jó és elfogadható áru egynapos kontaktlencsék között válogathatunk. Úgyhogy: nyugodtan fogjátok meg a dolog könnyebbik végét.

Persze megértem azokat is, akik nem sajnálnak egy kis időt, meg némi energiát a kontaktlencse tisztításra. Néhány tanácsom azonban nekik is lenne. Egy-két nap és már mondom is.

Kontaktlencse örökmozgóknak

Egy vallomással kezdem: még sosem írtam blogot. Hogy mi az, ami miatt most mégis belevágok? Alapvetően az, hogy egyre többen hordanak kontaktlencsét.

Miközben - főleg - az új kontaktlencse tulajdonosok nem mindig figyelnek oda kellőképpen az alapvető szabályokra. Pedig ezek elhanyagolása megkeseríthetik a mégoly jó minőségű kontaktlencsét viselők mindennapjait is. Ráadásul most, mikor ezeket a sorokat írom, csupán néhány nap választ el minket az igazi nyár beköszöntétől.

A rekkenő hőségben pedig többen hordanak lencsét, ráadásul még jobban oda kell figyelni néhány alapvető higiéniai szabályra. Úgyhogy, akkor el is kezdem.

A nyár a kontaktlencse igazi szezonja. Ennek egyszerű a magyarázata. Többet vagyunk a szabadban, többet mozgunk. A szemüvegesek pedig a sportoláskor, pontosabban előtte, leveszik szemüvegüket.

Az erősebb dioptriások ilyenkor – teljesen logikusan – előszeretettel váltanak kontaktlencsére. Ez praktikus viselet, hiszen szabadabban lehet mozogni, nem kell attól tartani, hogy leesik a drága keret, vagy megsérülünk.

Ilyenkor azonban a kontaktlencséket is gyakrabban kell tisztítani, hiszen az izzadás és a por miatt gyorsabban szennyeződnek.

Persze van más megoldás is. Erről azonban majd legközelebb.

Addig is bónusznak itt egy sportolásra ajánlott lencse reklámja.

Creative Commons License A Yukka Blogon található tartalmak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.