2010. március 8., hétfő

Újratöltve: Mit várhatunk el egy kontaktlencsétől?

A kérdés ugyanúgy aktuális, mint egy, kettő vagy több 10 évvel ezelőtt volt. Fontos néha újra átgondolni, és megfogalmazni, hogy mi az, amit elvárunk egy kontaktlencsétől. Ha egy egyszerű párhuzamot nézünk a számítástechnika világából, akkor egyértelmű, hogy egy számítógép felé is merőben más elvárásaim vannak, mint pár évvel ezelőtt. Ha új laptopot veszek, elvárom, hogy legyen benne például Bluetooth, vagy webkamera. Ugyanakkor két évvel ezelőtt ezek talán eszembe se jutottak volna. Valahogy így van ez a kontaktlencsékkel is. Éppen ezért ne elégedjünk meg az elavult megoldásokkal, hanem merjük nagyobbra szabni az igényeinket!

Alapvetően három dolog van, amit minden kontaktlencsétől elvárok. Ez a három a megfelelő látáskorrekció, a kényelem, és a biztonság. Azonban a technika fejlődésének hála, mára már egészen speciális dolgokat is el lehet várni egy kontaktlencsétől, és egy-két éven belül pedig legmerészebb álmaink is valóra válhatnak. Ugyan miért elégedjek meg olyan kontaktlencsével, ami nem tudja mérni a vérnyomásomat, vagy a cukorszintemet? Bizony, ilyen speciális lencsék már most is rendelkezésre állnak (technikai szinten), de a jövő számtalan új, tudományos-fantasztikus regénybe illő dolgot tartogat.


Nem lehetetlen, hogy az új évtizedben az lesz az egyik fontos követelmény a kontaktlencsékkel szemben, hogy tudjon időjárás jelentést adni, vagy, hogy folyamatosan egy digitális térképen vetítse a szememre, hogy éppen merre jár a gyerek, vagy, hogy hol van forgalmi dugó a városban. Ma már létezik olyan mobiltelefon, ami a szemmozgást érzékeli, és így, pusztán a szemünk bizonyos irányban történő mozgatásával fel lehet venni a hívást. Ha ezt a technikát beleépítik egy kontaktlencsébe, akkor az sem lesz elképzelhetetlen, hogy a kontaktlencsénken keresztül vásároljunk, vagy böngésszük a netet, pusztán szemmozgással irányítva.

Felmerül azonban az a kérdés is, hogy valóban szükségünk van-e ezekre a fejlesztésekre? Modern világunk már így is annyira személytelen, digitális valósággá vált, hogy meggondolandó, vajon érdemes-e ezekkel a "szuper-kütyükkel" még inkább magányossá, embertelenebbé tenni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy bizonyos fejlesztésekben megvan a lehetőség, hogy gyorsabbá tegyék a mindennapi ügyintézés fázisait - így elméletben több időt hagyva a fontos, személyes kapcsolatoknak.

Visszatérve kicsit az alapkérdéshez, van még egy nagyon fontos dolog, amit mindenképpen el kell várni egy kontaktlencsétől. Ez pedig az, hogy a lehető legtöbb oxigént tudja átereszteni. A szem cornea részében nincsenek vérerek, és ezért a sejteknek a zavartalan működéshez szükséges oxigénmennyiséget a levegőből kell megszerezniük. Ha viszont letakarjuk "őket" egy kontaktlencsével, akkor ez nehezebben megy. A legújabb kontaktlencsék már olyan jó oxigén áteresztő képességgel rendelkeznek, hogy a minimális mennyiségnél akár 5-ször többet is át tudnak ereszteni.

Hogy a technika fejlődésével majd néhány év múlva mit fogunk ténylegesen elvárni egy kontaktlencsétől, azt nem tudom. De azt sejtem, hogy a biztonság továbbra is az első helyezettek között lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Creative Commons License A Yukka Blogon található tartalmak a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.